polEtika

Bőven túl vagyok már a tizenötödik munkahelyemen. Addig számoltam, aztán elvesztettem a fonalat. Ez persze nem azt jelenti, hogy nekem semmi nem jó, csak azt, hogy pályakezdőként az összes hülyeséget elkövettem amit csak lehet, ugyanis az első tizenegynéhány melóm a zsenge tizennyolc-huszonkettő éveimre datálódik. Azt hiszem, csak harangot nem öntöttem ezen időszak alatt. Aztán megtaláltam az igazit. Mármint a szakmát, amit szívesen tanultam, gyűrtem, csináltam, sirattam.

Akkoriban - közvetlenül az ezredforduló előtt - a politika számomra semmit nem jelentett. Nem volt része az életemnek, csak az új hivatásomon keresztül érintkeztünk. Vékonyan. Megismertem az akkori elitet és tök jó fejnek gondoltam a java részüket. Majd jött az első szín-váltás. Igen, tudom hogy nem az első, de nekem az, mert a 94-est kvázi gyerekként éltem meg és bátran állíthatom semmiféle rálátásom nem volt akkoriban a közéletre. Szóval, az első pirosról az első narancsra váltás. Semmi lényeges, a munkahelyem vezetője maradt, senkinek nem fájt. Ugyan bekerült egy plussz elem a gépezetbe ami addig nem volt, de nem látszott politikai nyomásnak. A második szín-váltásnál, már ment a vezetőség és a középvezetés is. Új főfejek, új nézetek. Minden egyéb maradt. A kollégák is. A harmadik váltásnál már eléggé káoszos volt a dolog. Hogy ki miért ment, azt a mai napig nem tudom, de sokan voltak. Ezt már kívülről néztem.

Ma már mindenki tudja, a fej megy az tuti. Meg a slepp. Ami négy év alatt felduzzadhat egy cég létszámának felére még akkor is ha ez szükségtelen, vagy ha éppen egy remekül dolgozó, de ideológiájában eltérő droid munkahelye bánja. Feltételezem, szívességek kiegyenlítéseképpen. Szóval, váltásnál a meglévőt ki kell rakni mert más színt képvisel, hisz abban az időben került oda, talán épp a bogármester szólt az érdekében. Helyére viszont kell más, mert addigra már beépült a cég gépezetébe és urambocsá' dolgozott is hasznosan, tehát némiképpen ráépült a cég. Na ez a hely lesz az, amit szinte biztosan csak egy másik színhű ember tölthet be. Egy önkormányzati cég esetében kábé úgy képzelem, hogy az első váltás vitte a cégvezetőt, a második már a kisfőnököket is, a harmadik meg plussz még csoportvezetőket is. Kicsit izgulok most, mi lesz egy következő váltásnál? Megy a droid is? Akkor viszont vége lehet a bizonytalanságnak! Tudni fogjuk, hogy egyik színnél az ország egyik fele, a másiknál meg az ország másik fele dolgozik majd. Ma még csak ott járunk, hogy munkahelyi pozíciók esetében azonnal tudni lehet a politikai nézeteket is, illetve egy közéleti személyiség esküvőjén-temetésén megjelenni politikai pártállást feltételez.

Az idők változnak és az emberek is. Régen meg mertem kérdezni bárkitől - Kire szavaztál? Ma már nem teszem, mert mi van ha visszakérdez? Én ugyan meg nem mondom, mert egy "rossz" válasz a gyerek iskoláztatásába is beleszólhat. Már az is titkolja, aki nem "olyan" helyen dolgozik.

Bár helyemen vagyok, azért vannak távlati terveim. Ház, kutya, fűnyíró. Ahhoz, hogy ezeket megvalósítsam attól tartok, előbb-utóbb be kell állni valamelyik sorba. De lehet, ha választottam, négy év kevés lesz, hogy mindezt elérjem. Hacsak nem egy "eemútnyócév" jön. Az elsőről már lemaradtam... ja, meg a mostaniról is. Jó lenne tudni mi jön, hogy idejekorán elkezdhessem a felkészülést. Kell az a fűnyíró...


.