Képes Norbert Péter, kuratóriumi elnök, Térerő Közösségi Alapítvány Városunkért

Képes Norbert Péter vagyok a Térerő Közösségi Alapítvány a Városunkért kuratórium elnöke, szociálpedagógus, mediátor. Miskolci lokálpatrióta szervezet vagyunk, helyi adományok gyűjtésével kívánunk helyi jó ügyeket generálni, és mindezt tesszük nagyon jó hangulatú közösségi adománygyűjtő rendezvények keretein belül. Nagy megelégedésünkre, civil szervezetünk teljes körű kommunikációját a BluePixel látja el.

Kurátortársaimmal jó két éve láttuk be, hogy civil szervezetünk fejlődéséhez, jövőbeni céljaink eléréséhez mindenképpen szükséges egy egységes, jól átgondolt stratégia mentén kialakított kommunikáció, mely csak és kizárólag külön erre a területre szakosodott profi külsős céggel való együttműködésben valósítható meg. Ez a felismerésünk és elhatározásunk, működésünk során a legjobb döntéseink közé tartozik.

Határozottan állíthatom, hogy a BluePixel szervezetünket egy új szintre emelte. Alapítványunk tevékenysége ismertté vált a miskolci lakosok számára, mely segítségével több sikeres közösségi adománygyűjtő rendezvény jöhetett létre, több millió helyi forinttal támogatva, helyi jó kezdeményezéseket.

Stílus a kommunikációban, a BluePixel egyik fő jelmondata, és a stílus ebben az esetben Czikora Ági a BluePixel ügyvezető igazgatója. Együttműködésünkkel nem is reméltük, hogy egy tiszteletbeli kurátorral bővül tagságunk. Ági az első perctől kezdve törekedett és mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legjobban megismerje tevékenységünket, céljainkat és ehhez mérten egyedi módon tervezze kommunikációnkat.

A BluePixel biztosítja adományközvetítő alapítványunk fontos alapkövetelményei közül az átláthatóságot, a működés teljes körű nyilvánosságát, a közvélemény naprakész és hiteles tájékoztatását.

Hálásak vagyunk az együttműködésért és bízunk benne, hogy hosszútávon tehetünk közösen Miskolc fejlődésért. 

.