Szeretem Miskolcot!
Szeretem Miskolcot! De tegnap fekete kalapban voltam. Nem értik ugye? Én sem értem!
Évekig kérdezgették tőlem: miért vagyok még mindig itt? Miskolcon. És én sohasem értettem, hogy aki itt született és itt él, hogy tehet fel ilyen kérdést. Igaz, a gyökereim máshol vannak és fontosak nekem! De már majdnem annyit éltem itt, mint a Felvidéken, Gömörben. Húsz éve én miskolci vagyok. Ide is hazajövök és nem vágyom el innen. Mert szeretem Miskolcot. Leginkább az embereket persze, akik megtanították nekem ezt a várost. Akik lelkesen beszéltek történetéről, akik lelkesen beszéltek saját életükről és ezzel a városról. És szolgáltam is. Akik nekem meséltek, mindenkinek meséltek. És én mindig a legszebb meséket hirdettem hittel…
De tegnap nem, mert tegnap fekete kalapban voltam. Örültem, mikor kiderült, hogy „városbeszélgethetek” és elmondhatom: nem valamiféle kényszerből vagyok Miskolcon. Nem megszokásból és nem is más lehetőség nem lévén… Van más választásom, ahogy mindenkinek van. De én azért élek itt, mert itt akarok lenni. Azokkal az emberekkel, akiknek tudom a történetét, akiknek ismerem sikereit és ismerem kudarcait is, az örömöket és a bánatot. A sok-sok törekvést a jóra és a gyengeségeket…
De nem ezt mondtam, mert tegnap fekete kalapban voltam. A kinyilatkoztatások másfél órájában hallgattam, ahogy mások hitet tesznek és nekem csak az ellenpéldák maradtak. Minden megszólalásban és megfogalmazásaimban is, minden apró rezdülésben módszeresen mást mondtam, mint amit kellett! Mert nekem - úgy tűnik - nem megy ha „kell”. Belém bújik a kisördög és máris „ellenzékben” vagyok. De lehet, hogy csak a Mars lépet a vízöntőbe és előhozta belőlem a kosok konok harci kedvét.
Bizonyára ismerik a hat kalap kommunikációs módszerét, amikor egy megbeszélésen – a hatékonyság érdekében – gondolatban mindenki más-más színű kalapot visel. Valaki sárga kalapot tesz és az ésszerű érveket sorolja, van aki zöld kalapban ötletel, mások vörös kalapban az érzéseiket hagyják eluralkodni, megint mások fehér kalapban a tényeket sorolják. Ez tegnap is épp így volt. És én a fekete kalapot választottam. Pedig nem temetni mentem Caesart, hanem dicsérni. És úgy is lett. Ahogy Antonius szánta. Pont fordítva. Közben láttam az arcokat és hallottam az üzeneteket. Ahogy szép lassan semmissé lett húsz évnyi munka, amit azért dolgoztam, mert szeretem Miskolcot. Pusztán, mert tegnap fekete kalapban voltam.
Én palóc vagyok: nekem a jösztök az gyöttök. Az Miskolcon gyött-ment. Nem tudom maradok-e még húsz évig. De amíg maradok, én szívből szeretem Miskolcot.