Hír / Esemény

Pókok védekeztek!

vezérkép: 

Életünk kockáztatásával forgattunk skorpiók, pókok, kígyók között...Azért nem volt annyira vészes a helyzet a Kék Lagúna Díszállatkereskedésben, ahol figyelemmel vigyáztak biztonságunkra:) Az állatok védekező mechanizmusait "tanulmányoztuk" Totyi, a táncoló papagáj pedig nagy vidámságot hozott! 

Lakossági fórum

vezérkép: 

Edelényi civil szerveződések képviselői, érdekvédelmi csoportok tagjai jelentek meg elsősorban azon a lakossági fórumon, amelyen az Edelényi kastélysziget második üteme fejlesztési munkálatait mutatták be a finisben. A projektet, annak ütemezését és legjelentősebb állomásait Bay Judit létesítményfelelős ismertette az érdeklődőkkel, akik a rövid összefoglalót követően bejárták a jelzett területeket, ezek között a kastély nyugati szárnyát, sétát tettek a kerti házhoz, a hídhoz és a pavilonokhoz.

Magyar-szlovák ízvilág

vezérkép: 

Magyar-szlovák ízvilág címmel gasztronómiai találkozó zajlott Kassán. A főkonzulátus nemzeti ünnepi fogadásának funkcióját is betöltő rendezvényen, a magyar-szlovák határvidék két oldalának ízei kerülnek bemutatásra a kuturális turizmus és a gasztronómia jegyében. A programon Miskolc is képviseltette magát. A Diósgyőri Party-Service társaságában jelen olt a BluePixel is.

Forradalmi műsor/vezetés

vezérkép: 

Megemlékezést tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolcon, a Művészetek Házában az október 23-i forradalom és szabadságharc 59. évfordulóján. Demeter Ervin kormánymegbízott, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetője, és Dr. Bogár László közgazdász, egyetemi tanár emlékezett az 56’-os eseményekre.

Arttér: az elengedésről

vezérkép: 

A találkozás öröme éltet, de mégis szomorú aktualitása lesz az első összejövetelnek, melyet az emlékezésnek és az elengedés gondolatának vagy inkább érzésének szánunk. Házigazdánk Barna György már nem lehet velünk. A magunk módján, beszélgetéssel köszönünk el tőle október 21-én szerdán a szokott időben délután öttől a Lézerpont Látványtárban.

Oldalak