Szeretlek, Hiányzol, Köszönöm

„Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan fontos szavakat, mint a „szeretlek” a szívünkben elzárva tartsuk.” (Paulo Coelho)

Vannak szavak melyeket elcsépeltünk (köszönöm) vagy bizonyos szituációkhoz, élethelyzetekhez kötünk (szeretlek, hiányzol). Ezt nem tartom helyesnek. Miért, nem mondhatja egymásnak két barát, hogy szeretlek?  Miért csak a szerelmesek kiváltsága ez? A köszönöm szó pedig már csak úgy kiszalad a szánkon. Kiszalad, amikor a postásnak megköszönjük a levelet vagy a boltban, a visszajárót… Én sem tulajdonítottam jelentőséget ennek, amíg nem alakult úgy az életem, hogy minden barátomat és családtagomat elveszíthetem. Új értelmet nyertek ezek a szavak. De miért kell ehhez egy tragédia?! Ez miért nem magától értetődő? Miért csodálkozik azon mindenki, hogy az ember hálás a legapróbb dolgokért is?! Egy kedves szóért, egy  gesztusért? Sokszor a hála tárgyiasul egy szál virágban vagy bonbonban. Mert bár a magyar nyelv igen gazdag, mégsincs szó minden érzésre, amit az ember ki akar fejezni. Nem azt jelenti, hogy hatásosabb/egyértelműbb üzenet egy tárgy, mert sokszor jobban esne egy kimondott gondolat, de valahogy mégsem jön elő... Talán elég, ha a szívünkben érezzük?!!!