Tavaszi fogyókúra, avagy tudom mit ettem tavaly nyáron (és azóta...)
"A tükör előtt állok és iszonyú a látvány...." mondá a Rapülők anno. Rám igaz ez ma is, bár nem bámulok mint, egy ma született bárány. Pontosan tudom mit látok, az hogyan került oda, és kábé 10 éve már, hogy a csapóajtó nem tud orrba vágni: a dudor - amit máskor csak pocaknak neveznék - megvéd. Tehát fogyókúrázni kéne és az esetemben ez azt jelentené, hogy amit eddig műveltem evés gyanánt az erősen elfelejtendő. A kérdés csak az, hogy hogy jutottam idáig? Azért lettem ekkora, mert rosszul kezdtem táplálkozni, vagy azért kezdtem rosszul táplálkozni, mert csak így tudtam megoldani? Nehogy félreértsen bárki is, nem az időhiánnyal takarózom. Pusztán arról van szó, hogy reggel például egy falatot sem tudok lenyelni, bárhogy szeretném is. Délben meg olyan éhes vagyok már, hogy a menzakonyhán is meglepődnek a kívánságaimon. Következésképpen, este hétig rá sem bírok nézni a kajára, de kilenckor már megint ennem kell. Szóval, a lehető legrosszabb módon táplálkozom. De ha egyszer így megy csak...
És most kiverem a biztosítékot: Hiszek abban, hogy a fogyókúra leginkább hízókúra. Mivel nem az ember bensőjéből fakad a megváltozott étrend, így az csak az akaraterő miatt tartja magát a változáshoz. Viszont ennek nagy veszélye, ha eléri a kívánt állapotot, az akaraterő megszűnik, a kiéhezett test és lélek pedig megadja magát a kulinális élvezeteknek. Ergo visszaszed mindent amit addig leadott, sőt többet is. Így lehet fogyókúrával, hosszas szenvedés és kitartó önsanyargatással még öt kilót felszedni. Ja, megoldás? az van. Életmód változtatás!
Én inkább úgy gondolom, élethelyzet változtatás. A súlyunk, alkatunk - szerintem!!! - az adott élethelyzetünkhöz idomul. Ha valaki zárkózik, önvédelemből falakat emel maga köré, és ennek legegyszerűbb módja a terebélyesedés. A jó kis pocak arra való, hogy "ne tudjon orrba vágni a csapóajtó", hogy, legyen valami ami távol tartja tőlem a külső hatásokat. A sérülékeny lelket körbevesszük jó kis zsírpárnákkal, az majd megvéd minket. Ez nyilván nem általánosan "igaz" mindenkire, de lehet, hogy mégis.
Ha abból indulok ki, hogy "van benne valami" akkor viszont kommunikálhatunk is az alkatunkkal, nem? Teszem azt, meglátsz az utcán és megcsodálod milyen snájdig kis pocakot eresztettem. Rögtön következtethetsz is belőle: önvédelemből. Tudod, a csapóajtó... Háát, nem lőnél mellé az biztos. Annak ellenére, hogy nincs semmi különösebb gondom, jelenlegi élethelyzetem távolságartásra késztet, amit ösztönösen így oldok meg. Viszont, akkor a fogyással csak rontanék a helyzeten, hisz lebontanám a falamat és védtelennek és sérülékenynek érezném magam. Vagy egyszerűen csak jól lennék, mert végre le tudnék hajolni szuszogás nélkül, fel tudnék rohanni a tizedikre oxigén-szett nélkül, az autó kormánya nem dörzsölné ki a pólómat, és nem kéne számolgatnom, hogy hiába vagyunk a liftben négyen, mégis mintha öten lennénk.
Hát most mit t-egyek? Fogyózzak, vagy ne fogyózzak? Tegnap ettem grillezett csirkemellfilét görög-salátával. Egy darabig nem fogok...