Lucanevelde

- Hallod, kislányom? - kérdezem negyedszer. Füle botját sem mozdítja, hiszen éppen kedvenc sárkányait abajgatja a hülye számítógépen. Kellett nekem, én mutattam meg neki... Azért, még egy ötödik próbát megér:

- Lucaaaa!

- Mi van, Apu?- kérdezi úgy, de úúúúgy, hogy végül is már nem is haragszom rá, amiért semmibe vett az előbbi próbálkozásaimnál. Anno, a szüleim simán letoltak (és akkor még finoman fogalmaztam) egy "Mivan?"-ért, úgyhogy egy idő után már a visszakérdezés közben váltani tudtam valahogy így: Miv...ssék? A gyerek még nem jár itt, igaz én sem szólok rá annyit, mint amennyi késztetésem lenne. Végül is én is utáltam az állandó okítást. A hanglejtése miatt nem tudok rá haragudni, mert egy "mivan"-t lehet mondani úgy is, hogy ne fájjon. Akkor most megint kilyukadtunk oda, hogy azt hallom, amit hallani akarok. A köztünk lévő érzelmi szál, és az én feltételezésem, hogy kedvesen akart szólni hozzám megoldotta a konfliktust. Ami bennem volt. Csak bennem. Odáig el sem jutottunk, hogy észrevegye, hogy konfliktus van. Vagyis éppen, hogy nincs. De lehetne!

Tegnap nyakon vágta a hinta. Nem kicsit, nagyon. Széles hinta volt, ketten ültek benne, de Ő valamiért előrehajolt és kiesett. Nem lett volna semmi gond, ha a hinta nem érkezik meg visszafelé, hátulról. A sírás-hülyevagygyerek-miértnemfigyelsz-minekhajolszki-satöbbi alatt azon gondolkodtam, hogy az eset előtt 14 másodperccel volt egy megérzésem, hogy ez fog történni, de erőt vettem magamon és megfogadtam, olyan jól játszik a gyerek, egy hülye érzés miatt nem fogok rászólni. Mi a jó megoldás? Mert:

Ha egy bolhát bezársz egy befőttesüvegbe -állítják az MLM-es okosok-, pár nap múlva le is veheted a fedelét az üvegnek, mert a bolha addigra megtanulta a korlátait, és már nem is fog magasabbra ugrani, mint az üveg teteje. Tehát, ha rászólsz a mászókán a gyerekre, egyfajta korlátot állítasz elé és arra ösztönzöd, hogy ne kísérletezzen, mert nem fog menni neki. Az élet ezt majd megbosszulja, mert a letört kísérletezési kedve miatt, csak a tutibiztos célokat akarja majd elérni, csak olyanba vág bele, amiben semmi kockázat nincs, tehát nehezen jut majd előre. Akkor most hogyan tovább? Szóljak, ne szóljak? Vegyem el a kedvét már előre, vagy várjam meg míg törölgetem a maszatos képét? Arról nem is beszélve, hogy átlag három szólítást jutalmaz egy odafigyeléssel. És akkor is csak ennyi: - Mi van, Apu?